P á r l a t v e z e t é s

pálinkatúra az otthonodban

Elkészült a szilvapálinkák Szupermenta rangsora

Maga a hír nem friss és nem is túl vidám, mégis annak kapcsán jutott eszembe, hogy már nyakunkon a szilva szedése. Volt szerencsém (?) még március végén részt venni a Nébih Szupermenta Szilvapálinka tesztelésén. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy egy hivatal a laborvizsgálatok mellett felkér szakértőket, hogy egy anonim érzékszervi bírálattal erősítsék meg a vizsgált tételeket. Érdemes olvasgatni az oldalukat, kellemes kis tesztekkel, cikkekkel találkozhatsz. A citromos sör és a száraztészta után most a szilvapálinka volt a terítéken. Ha jól emlékszem 30 körüli mintaszám volt, amit 4 csoport között osztottak meg. Az én csoportomnak 8 tételt kellett értékelnie. Nem a klasszikus 20 pontos rendszerben, mivel az öt vizsgált szempont mindegyike 5 pontot ért a szokásos 3-5-3-5-4 helyett. A vizsgált pálinkák üzletben kerültek megvásárlásra és így biztos, hogy nem voltak benne versenytételek, hanem csak a bárki által elérhető, üzletben megtalálható termékek. Ez az értékelésen is meglátszott. Őszintén szólva a nyolcból mindössze kettő volt az, amit nyugodt szívvel ajánlottam volna barátaimnak, ismerőseimnek. Szóval a teszt ötlete tetszett, a vizsgált pálinkák többsége nem. Nagyon nem. Persze ez csak egy vélemény a sok közül, de éppen ezért kíváncsian vártam a hivatalos összesítést, amikor már névvel együtt szerepelnek az összevont eredmények. Meg is lett. Agárdi, Rézangyal Barrique, Nobilis Forte az első három helyen a szilvapálinka kedveltségi teszten. A teljes lista innen letölthető. Az a baj, hogy a mellékelt eredmények nem adják át azt, hogy milyen is volt a pálinkák nagy többsége. Szerencsés lett volna a megjegyzésként leírt benyomásokat is feltüntetni a termékek mellett, sokat segítene a megértésben. A 30-ból nekem 8-at kellett értékelnem. Ebből 2 volt tiszta és élvezhető, 6 utópárlatos, sőt egy még előpárlatos is emellett. Volt olyan tétel, ahol egyszerűen nem találtam volna el, hogy éppen szilvát kóstolok... Az utópárlatosság alatt nem a testes pálinkára törekvő elválasztást kell elképzelni, hanem a savanyú, széttaposott, főttes, markánsan nehéz, fullasztó "illatokat". Tipikus erjedési hibákat is sikerült prezentálni, volt ahol egyszerűen őszibarackos illatjegyek köszöntek vissza a pohárból. Javítsatok ki, ha ez egy általam nem ismert fajtakarakter lenne... A többi csoportban lévőnek lehet, hogy nagyobb szerencséje volt, náluk landolhattak az élmezőnyben végzett minták. Ha van egy kis időd, a különböző vizsgált szempontokra (ízkarakter, harmónia...) kapott pontszámot oszd el a súlyozott értékkel (s). Az így kapott szám mutatja, hogy egy egytől ötig tartó skálán hány pontot kapott az adott pálinka. Az öt a kiválót jelenti, az egy pedig a pokolra jutás értéke. Ha így nézzük, a mezőny utolsó harmada konkrétan a középszerűség alatti pontszámokat érte el. Ezen még azon tény sem változtat, hogy olcsóbban megvehetőek ezek a palackok. Szomorú. Persze azért éljen az optimizmus, gratula az elől végzőknek, önkritika a hátul kullogóknak, ebből mindenki tanulhat. Reméljük az idei termés már kap annyi odafigyelést és gondoskodást a pálinkává válás útján, hogy elismerően csettinthessünk, ez igen! 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://parlatvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr6512441791

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korsót sűrűn emelgetve 2017.08.15. 09:26:20

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Én a kocsmába járok gyúrni, nem lehet megunni, majd Heti sajtót olvasok, hogy ne csak a test kapja meg a magáét. Hétszentség'17/32 2017. 08. 07. Deszkán könyökölve, haverok vidám kvaterkája k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P á r l a t v e z e t é s

Útikalauz a pálinkák és párlatok világában. Szélesedő szeszes látókör, művelt muslica képző. Virtuális vitrinek és polcok, élő kóstolóestek.

Friss topikok

Címkék

afrika (1) alkoholfok (2) alma (1) ananász (1) aperitif (1) aranyérem (2) aromatornyos (1) ballonpohár (1) banán (1) barack (1) barackmag (1) bécs (1) beporzás (1) besztercei (1) bírálat (1) borház (1) borkóstoló (1) borpárlat (1) borseprő (1) brandy (1) bronz (1) bronzérem (1) cask strenght (1) cefre (2) cefrehiba (1) cefrés hordó (1) cefrézés (3) címke (1) cirpi (2) cognac (1) cseresznye (1) cserszegi fűszeres (1) cukor (1) czetis ház (2) debreceni muskotály (1) desztilláció (1) digesztív (1) dunabogdány (1) egeres pálinka (1) egymenetes (1) élesztőzés (1) előpárlat (1) erdély (1) erjesztés (4) érlelt (1) erősítőfeltétes (1) esszencia (1) ezüst (1) ezüstérem (1) fahordó (1) feldolgozás (1) flambírozás (1) florina (1) flőte (1) foszforsav (1) főzés (1) főzőmester (1) gála (1) ginfesztivál (1) ginmarkt wien (1) glencairn (1) gönci (1) gyümölcs (1) gyümölcsbor (2) gyümölcsfeldolgozás (1) heim sütöde (1) húsleves (1) irsai olivér (1) jackfruit (1) jonathan (1) kajszibarack (1) kecskeméti (1) kedvezmény (1) kén (1) kisüsti (2) kondenzáció (1) konyak (1) konyakmelegítő (1) kóstolás (1) kóstoló (2) kóstolóest (2) kotyogó (1) külföld (1) kuruc (1) labanc (1) leányfalu (1) lekvár (1) lepárlás (1) macskajaj (1) magozás (2) majombarack (1) mangó (1) marillenknödel (1) másnaposság (1) méh (1) méz (1) mézes (1) mirabolán (1) mixto (1) nyírfabor (1) nyírfacsapolás (1) nyírfavíz (1) oktatás (1) ópálinka (1) opálos (1) országkóstoló (1) pálinka (16) pálinkabírálat (1) pálinkablend (3) pálinkacímke (1) pálinkaest (4) pálinkafa (1) pálinkafőzés (2) pálinkahiba (1) pálinkaképzés (1) pálinkakiválóság (1) pálinkakoktél (1) pálinkakóstoló (1) pálinkaminősítés (1) pálinkatörvény (1) pálinkaverseny (2) pálinka nemzeti tanács (1) pálinka tanfolyam (1) párlat (1) pektin (1) pektinbontó (1) pnt (1) pohár (1) pölöskei muskotály (1) pontozás (1) recept (1) reidel (1) reposado (1) sárgabarack (1) scotch (1) seprő (1) seprőpárlat (1) sepsiszentgyörgy (1) single cask (1) single malt (1) szauna (1) szeszpiac (1) szilva (2) szilvapálinka (1) szőlő (1) szomolyai (1) tanács (1) tápsó (1) tengeribarack (1) tequila (2) tipp (1) törköly (1) tulipánbimbó (1) tulipánpohár (1) utópárlat (1) vásárlás (1) vegyigyümi (1) vienna gin festival (1) virics (1) viricselés (1) vsop (1) whiskey (1) whisky (2) xo (1) zöldségpárlat (1) Címkefelhő