P á r l a t v e z e t é s

pálinkatúra az otthonodban

Koktélok világa

Mi kell egy emblematikus, ezerarcú és minden szempontból igazán színes italhoz? Az udvar legtökösebb harci kakasának tollai, egy mexikói királylány és a szesztilalom ínsége. De lehet, hogy egyik se. Inkább a lepárlás és a hordós érlelés csodái és igazán színpompás gondolatok egy bartender fejéből. Párlatok és kreativitás, koktélok a pohárban.

 

bloddym.jpg

Ha voltál kollégista, vagy csaptad már szét magad osztálykiránduláson, tanulmányi úton, vagy kihelyezett iskolai gyakorlaton, szinte biztos vagyok benne, hogy megkaphatod a bartender level001 tudományos fokozatot. Igen, ugyanarra gondolunk, a vodka-narancsra. A recept kisujjból megy mindenkinek, a tetszőleges mennyiségű narancslébe, a rendelkezésre álló pénzösszeg nagyságának megfelelő mennyiségű vodka kerül elkeverésre. Ennyi. Ki a szénsavas narancsra, ki a sima gyümölcslére esküszik, mindegy is, ettől még az élmény közös marad. Akkor még nem tudtam, de a narrátoros filmek világából derült ki számomra (internet még telefonzsinórban sem szaladgált itthon), hogy betyár jól tudok screwdriver (csavarhúzó) koktélt készíteni. Nemes egyszerűséggel ez a nemzetközi neve a vodka-narancsnak.

 

kakas.jpg

 

Elképesztő sztorik állnak egy-egy elnevezés mögött, pedig még a koktél szó eredete sem igazán tisztázott. Talán legismertebb a cock tail szókapcsolat, mely a kakas faroktollait jelenti. Hogy miért? Az egyik verzió szerint az amerikai „Bunch of grapes”, Szőlőfürt nevű kocsma tulajdonosa,aki imádta a harci kakasok csatáit, elvesztette kedvenc kis harcosát, Jupitert. Egy katona találta meg és vitte vissza a szomorú gazdinak, aki ezt egy kevert itallal hálálta meg és mondott tósztot a kakas ép farktollaira. Persze van még ehhez hasonló magyarázat, többek közt az, amelyik szerint annyiféle italból készült nedűvel ünnepeltek a vendégek, ahány farktolla megmaradt a győztes harci kukorékolónak egy véres összecsapást követően.

Jöhet még? Van történelmi megközelítésem is! A 19. század elején Axolotl azték király békekötését az amerikai hadsereggel mi mással lehet megpecsételni? Természetesen csak és kizárólag valamilyen alkoholos, külön recept alapján kevert itallal. Az áldomást a király lánya Xotchitl (Coctel) szolgálta fel, melyet talán a katonák félreértve az ital neveként jegyeztek meg. Most komolyan, üsd be a gugli fordítóba a lányzó magyarul ki nem ejthető ikszocsitl nevét, állítsd a nyelvet spanyolra (talán ez áll hozzá a legközelebb) és olvastasd fel a programmal. Jó mi? Két mixelt ital után határozottan kihallatszik a koktél szó. Ha nem, addig kortyolgass, amíg nemcsak, hogy azt hallod, hanem folyékonyan meg is tudod ismételni! Abszolút megértem az obsitosok kissé szétcsúszó hallását…

 

aztec.jpg

 

Menjünk közelebb a bárok világához, nézzük meg itt miképpen hangzik a „születés” legendája. Anno még hordóban érkeztek nagyobb mennyiségben az ivóba az égetett szeszek, így azokat csapra verve mérték és kínálták. Amikor viszont már csak alig lötyögött valami a hordó alján a csap szintje alatt, akkor összeöntötték a maradékokat és úgy mérték ki, alacsonyabb áron. Valószínűleg ennek a diszkont árnak volt köszönhető a sikere és nem éppen a kifinomult ízvilágának. Miből lesz a cserebogár…

Az amerikai szesztilalom idején az 1920-as, 1930-as évek környékén a csempészett szeszek, mondjuk úgy, kihívásokkal küzdöttek a minőség terén. Ezt ellensúlyozandó keverték őket egymással, vagy más erősen ízesítő sziruppal, vagy gyümölcslével. A legtöbben innen eredeztetik a koktélok felfutásának időpontját. Melyik az igaz? Nem tudom. Javaslom azt terjeszd, amelyiket pityókásan is könnyedén előadsz. Nem biztos, hogy a mexikói királylányos lesz az…

 

Minden párlatfajta megkapta a számára legelőnyösebb összetevőkből készült koktélreceptjét, majd egyre inkább összemosódtak ezek a listák. Ma már klasszikusnak számító koktélok között is temérdek olyan van ahol a különböző égetett szeszek együtt szerepelnek a pohárban. Nem tudom a te kedvenceid melyek, már ha szereted egyáltalán ezeket az italokat, de az enyémeket lentebb olvashatod. Nem vagyok egy naprakész  fogyasztó, inkább a hagyományos vonalat kedvelem, kacskaringós szívószál, napernyő, szívárványszínek és egyéb tündi-bündi kiegészítők és hozzávalók nélkül.

 

Lépjünk szintet a „csavarhúzóhoz” képest, de maradjunk hűségesek a vodkához. Mivel mással tehetnénk ezt meg, mint egy Bloody Mary-vel. Ízes délutáni zöldséglé sok finomhangolási lehetőséggel. Nézzük az alapokat.

 

4,5 cl vodka

9 cl paradicsomlé

1,5 cl citromlé

2-3 löttyintés Worcestershire szósz

Tabasco szósz lelkiállapottól függően

zellersó, bors kedved szerint

 

Ez tényleg csak az alap. Tolhatsz bele fokhagymát, tormát, olívabogyót is, vagy követheted a nagy amerikai zsírfétist és egy kis pirított baconnel koronázod meg az italodat. Garnish-ként, ami egyfajta körítés, vagy díszítés nem ritkán gyakorlati funkcióval, zellerszár a javaslat, ami nemcsak ízben király rágcsa mellé, hanem keverőként is megállja a helyét. Apropó zeller. Az itthoni főzdék közül van aki piacra dobott már zeller párlatot, ha igazán profi benyomását akarod kelteni, helyettesítsd a vodkát vele.

 


marcpous_info.png

 

Az ötödik kör után kötelező elmesélni a Bloody Mary-vel kapcsolatos történetek egyikét, leginkább a kellően véres verziók közül válogatva. Íme egy. Éjfélkor egy gyertya fénye mellett mondd ki háromszor azt egy tükör előtt állva, hogy Bloody Mary. Erre megjelenik a tükörben az a lány, akit kegyetlenül meggyilkoltak és a szemét kivájták, keresve gyilkosát. Ha nem tartunk egy másik tükröt elé, akkor nem tudjuk csapdába ejteni és bennünk látva régi gyilkosát, bosszút áll rajtunk.

Azt hiszem éjfélkor nem rendelek olyan bárban Bloody Maryt, ahol hangulatos gyertyafény van és tükör áll a bártender mögötti polcoknál...

 


imaria.jpg

Ha még a szórakozás közben sem tudod elengedni az entellektüel éned, akkor inkább hangoztasd a történelmi vonalat I. Máriáról. A XVI. században igencsak nehéz helyzetben voltak Angliában a protestánsok, mivel a katolikus Mária több százat küldött máglyára mindössze a vallásuk miatt. Ezen tette miatt „érdemelte” ki a Véres Mária nevet.

Na jó, George Jessel (énekes, színész) kissé másképp vélekedik a legendákról. Önéletrajzában azt írja, hogy 1927-ben Palm Beach-en egy kényszer szülte, másnaposság elleni italt dobott össze, amit megkóstoltatott egyik barátjával, Mary Brown Warburton-nel is, akinek sikerült a koktéllal leönteni a hófehér ruháját. A hölgy végignézve magán csak annyit mondott nevetve neki „Now, you can call me Bloody Mary, George!”

 

Ezen a ponton én már elengedtem a koktélok igazi eredetének keresésébe vetett reményeimet. Ha belegondolsz, pont ezek a történetek teszik még érdekesebbé, ismertebbé ezeket az italokat. Javaslom te se bajlódj velük, csak hagyd, hogy hangulatba hozzanak két koccintás között. :-)

 

Hát akkor kerüljünk hangulatba!

Egy kaszinóban hajnali háromra a parfüm, füst és izzadság szaga meglehetősen émelyítő egyveleget alkot. Ekkorra a nagy tétekre menő szerencsevadászat lélek-eróziója – a mohóság, a félelem és az idegfeszültség – elviselhetetlenné válik, feléled az öntudat, és tiltakozni kezd. 

 

(Ian Fleming: Casino Royale, 1953)

Rulettkerék kattogása, kártyalapok összesimulása, szivarfüst éééés… Vesper martini, a Casino Royalban. Igen, James Bond kedvence eredetileg ez a koktél volt, melyben legfőbb alapszeszként a gin szolgál! Íme a recept:

 

3 rész Gordon’s gin

1 rész vodka

fél rész Lillet, vagy más száraz vermouth

garnishként citromhéj

jb.jpg

 

- Száraz martinit kérek. Egyet, mély pezsgős pohárban.

- Igen, uram.

- Egy pillanat. Három egység Gordon’s, egy vodka, fél Kina Lillet. Rázza             össze jól,   amíg jéghideg lesz, majd adjon hozzá egy nagy, vékony szelet       citromhéjat. Érthető?

- Természetesen, uram.

 

(Ian Fleming: Casino Royale, 1953)

 

Most tényleg, rázva, vagy keverve? Nekem mindegy, csak legyen előttem egy! Mindig. Állítólag biokémikusok megvizsgálták mindkét verziót és arra jutottak, hogy a rázva készített esetében több antioxidáns marad az italunkban. Aha. Én is csak ezért iszom, persze. Elméletileg gyorsabban készül így a martini, mert a keverés alaposságához több idő kell, bár így megtörik a fényes megjelenés, kissé beopálosodik a pohár tartalma. Volt még egy magyarázat a keverésre, miszerint az ezen időszakban használt vodka burgonyából készült, mely „olajosabbá” tette a végeredményt, melyet a rázás volt hivatott jobban feloldani, eltüntetni.

 

Remélem az már átjött, hogy a martini maga a koktél és nem az azonos márkanevű vermut. Nálunk ez maradt meg a köztudatban, bár akár ezt a vermutot is lehet használni a gin és a vodka mellé. Ha az alapokhoz akarsz visszatérni akkor javaslom a 6 rész gint, vagy vodkát 1 rész vermuttal. Értelemszerűen az édesebb martinihez édes, míg a szárazabbhoz dry legyen az az 1 rész. Azt tudnod kell, hogy a gin használatával fűszeresebb, karakteresebb lesz a végeredmény, mint vodka esetében.

 

sir_winston_churchill.jpg

 

Napjainkban valahogy kicsit népszerűbb a száraz változat (sok, soooook gin!), de hát ez már csak ízlés dolga. A legendárium szerint Winston Churchill nagyon szárazon szerette a martinijét. Hogy mennyire?

Szeretném megfigyelni a vermutot a szobából, miközben iszom a martinimet.

 

(Sir Winston Churchill)

Ó, én hősöm. El is nevezték róla ezt a száraz „martinit”, receptjének bonyolultsága vetekszik a vodka-narancséval. 7 cent Plymouth gin, jég, olívabogyó. Zseniális.

Egyébként nem csak olívabogyót használhatsz fel a martinidhez garnishként. A chedar sajttól kezdve, a citrom-, és lime-, vagy grapefruit héjon, vagy ananászon keresztül egészen az ecetes hagymáig (Gibson martini) elég széles a lehetőség tárháza.

 

bbc_com.jpg

Na ugorjunk. A tequilát sóval iszod? Csak a Margaritában? Jól van, ügyes válasz. Egyelőre maradjunk továbbra is az egyszerűbb koktéloknál, ugyanis ide tartozik a Margarita is. Mindössze három összetevő kell hozzá és kész is.

2 rész tequila

1 rész Triple Sec

1 rész lime lé

Ja, meg a só a peremre, amit érdemes bekenni egy kis lime-mal, hogy azért odatapadjon. Bár nem mindenkinek esik jól a tömény só íze az első kortynál, így akár el is hagyható, vagy ha ragaszkodsz hozzá, mint díszítőelem, elég, ha csak a pohár felét borítod be vele. Ha már jéggel ráztuk a Martininket is, itt is nyugodtan megtehetjük és jég nélkül kínálhatjuk barátainknak. A Triple Sec nyugodtan helyettesíthető Cointreau-vel is, hiszen mindkettő alapja a keserűnarancs íze, aromája.

 

Honnan is ered a Margarita? Esküszöm elkezdtem kibogozni a szálakat, de vagy a koktélból volt kevés, vagy a spanyol feküdte meg a gyomrom, de nem értem a végére. Elégedj meg annyival, hogy az 1930-as évek amerikájában már ismerték, csak azt nem tudni, hogy a sok önjelölt alkotó közül melyik mexikói, vagy amerikai bártulajdonos, vagy szerencsevadász volt az első. És ugyanez áll azon színésznők listájára is akiket keresztanyuként tisztelhetnénk a történetben és a Margaret, Marjorie, vagy éppen a Margarita nevet kapták a keresztségben. Ezt most engedjük el. Köszi.

 

Ha a sztorik nem éppen túl változatosak is, attól még az ital nem maradt unalmas az évek során. Nagyon sok bár igyekezett elkészíteni a maga változatát, néha elég érdekes hozzávalókkal dolgozva. A Triple Sec helyettesítése blue curaçao-val nem egy nagy történet, ízben nem, színben van változás, igen kék lesz. Ne lepődj meg, így már Blue Margarita lesz a neve. Ha már nagyon helyettesítgetünk, akkor a keserűnarancs mentességet egy kis levendula sziruppal is ellensúlyozhatjuk. Ekkor megkapjuk a Lavender Margaritát. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a levendulás szörpben, sörben is csak a szappan ízét érzem, ezért meg se próbálom hozzászoktatni magamat egy ilyen verzióhoz.

A következő lépcső a mustáros birslekvárral, feketeborssal feljavított(?) verzió. Quince Mustard Margarita. Hagyok időt feldolgozni. De ha akarod, akkor a kóstolásra is. Kérlek mondd el majd, hogy milyen volt! Legalább ne hülyén haljak meg. Legalábbis e miatt ne…

 

Ma már eleget ittunk, legközelebb igyekszem egy kicsit színesebbre venni a koktélokat és belevenni a pálinkát is a listába. Addig is párlatokra fel, jó kísérletezgetést!

 

 

 

 Gyere a Facebookra, ott is szeszelünk! 

A bejegyzés trackback címe:

https://parlatvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr4014401776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

P á r l a t v e z e t é s

Útikalauz a pálinkák és párlatok világában. Szélesedő szeszes látókör, művelt muslica képző. Virtuális vitrinek és polcok, élő kóstolóestek.

Friss topikok

Címkék

afrika (1) alkoholfok (2) alma (1) ananász (1) aperitif (1) aranyérem (2) aromatornyos (1) ballonpohár (1) banán (1) barack (1) barackmag (1) bécs (1) beporzás (1) besztercei (1) bírálat (1) bloody mary (1) borház (1) borkóstoló (1) borpárlat (1) borseprő (1) brandy (1) bronz (1) bronzérem (1) cask strenght (1) cefre (2) cefrehiba (1) cefrés hordó (1) cefrézés (3) címke (1) cirpi (2) cocktail (1) cognac (1) cseresznye (1) cserszegi fűszeres (1) cukor (1) czetis ház (2) debreceni muskotály (1) desztilláció (1) digesztív (1) dunabogdány (1) egeres pálinka (1) egymenetes (1) élesztőzés (1) előpárlat (1) erdély (1) erjesztés (4) érlelt (1) erősítőfeltétes (1) esszencia (1) ezüst (1) ezüstérem (1) fahordó (1) feldolgozás (1) flambírozás (1) florina (1) flőte (1) foszforsav (1) főzés (1) főzőmester (1) gála (1) gin (1) ginfesztivál (1) ginmarkt wien (1) glencairn (1) gönci (1) gyümölcs (1) gyümölcsbor (2) gyümölcsfeldolgozás (1) heim sütöde (1) húsleves (1) irsai olivér (1) jackfruit (1) james bond (1) jonathan (1) kajszibarack (1) kecskeméti (1) kedvezmény (1) kén (1) kisüsti (2) koktél (1) kondenzáció (1) konyak (1) konyakmelegítő (1) kóstolás (1) kóstoló (2) kóstolóest (2) kotyogó (1) külföld (1) kuruc (1) labanc (1) leányfalu (1) lekvár (1) lepárlás (1) macskajaj (1) magozás (2) majombarack (1) mangó (1) margarita (1) marillenknödel (1) martini (1) másnaposság (1) méh (1) méz (1) mézes (1) mirabolán (1) mixto (1) nyírfabor (1) nyírfacsapolás (1) nyírfavíz (1) oktatás (1) ópálinka (1) opálos (1) országkóstoló (1) pálinka (16) pálinkabírálat (1) pálinkablend (3) pálinkacímke (1) pálinkaest (4) pálinkafa (1) pálinkafőzés (2) pálinkahiba (1) pálinkaképzés (1) pálinkakiválóság (1) pálinkakoktél (1) pálinkakóstoló (1) pálinkaminősítés (1) pálinkatörvény (1) pálinkaverseny (2) pálinka nemzeti tanács (1) pálinka tanfolyam (1) párlat (1) pektin (1) pektinbontó (1) pnt (1) pohár (1) pölöskei muskotály (1) pontozás (1) recept (1) reidel (1) reposado (1) sárgabarack (1) scotch (1) seprő (1) seprőpárlat (1) sepsiszentgyörgy (1) single cask (1) single malt (1) szauna (1) szeszpiac (1) szilva (2) szilvapálinka (1) szőlő (1) szomolyai (1) tanács (1) tápsó (1) tengeribarack (1) tequila (3) tipp (1) törköly (1) tulipánbimbó (1) tulipánpohár (1) utópárlat (1) vásárlás (1) vegyigyümi (1) vermut (1) vienna gin festival (1) virics (1) viricselés (1) vodka (1) vsop (1) whiskey (1) whisky (2) winston churchill (1) xo (1) zöldségpárlat (1) Címkefelhő